HTML

bing

Friss topikok

Linkblog

Tűz miatt állt le a Bing Travel oldala

2009.07.07. 20:47 C. R . M

Tűz ütött ki a Bing Travel szervereit is tároló ultramodern adatközpontban Seattle városában, amelynek következtében többek között az utazóknak segíteni hivatott portál is kiesett a forgalomból.

A Seattle központjában található Fisher Plaza épületében egy transzformátor okozott komoly gondokat, amely kigyulladt, ennek következtében pedig az épületben mindenhol leállt az áramszolgáltatás. A hivatalos közlemény szerint nemcsak a Microsoft szervereit, hanem számos egyéb cég szolgáltatásait is érintette a tűz, alig egy éven belül már második alkalommal.


A szoftvercég számára különösen kellemetlen az eset, hiszen éppen a Bing Travel oldal szerverei estek ki, amely szolgáltatás az új Bing kereső részeként hivatott felvenni a versenyt a Google megoldásaival. Az adatközpontot üzemeltető Fisher Communications pénteken jelezte, hogy csütörtök este kisebb tűz ütött ki az épületben, aminek következtében megszakadt az áramszolgáltatás. A Microsoft sietett leszögezni, hogy egyedül a

Bing Travel

szervereit érintette a probléma, maga a kereső továbbra is gond nélkül üzemel, mások azonban nem bizonyultak ilyen szerencsésnek.

 

A Verizon például arról volt kénytelen hírt adni, hogy Seattle körzetében mintegy 50 ezren veszítették el rövidebb időre az internetelérést, szintén a fenti eset miatt. A tűz továbbá számos helyi szolgáltatást is kiütött, a Fisher saját oldala is eltűnt a világhálóról, egyedül a gyorsítótárazott példányok voltak elérhetők, amelyek szerint az épület az északnyugati régió egyetlen ultramodern, 21. századi színvonalú adatközpontja. Erre némileg rácáfol, hogy egy éven belül már másodszor akadnak komoly gondjaik.

A TechFlash által folyamatosan közölt frissítésekből megtudhatjuk, hogy sikerült szombat reggelre (a másodlagos generátorok segítségével) visszaállítani az áramot, ezzel pedig újra elérhetővé váltak a fontos szerverek. Az eset azonban fontos figyelmeztetés volt, hogy még a modernnek tartott adatközpontokban is előfordulhatnak komoly kiesések.

 

http://href.hu/x/9c7t

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bing.blog.hu/api/trackback/id/tr241232792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása