Sajnos 2008-as jó szereplésünk után, a 2009- es versenyen a magyar csapat nem tudott dobogós helyet megszerezni a :
2009 Imagine Cup versenyen
amelynek eredményeit itt találhatjátok.
Az idén 100 ország több mint 300 ezer diákja jelentkezett a Microsoft Imagine Cup 2009 versenyére, amelynek résztvevői a világ legégetőbb problémáinak megoldására vetik be műszaki tudásukat és képzelőerejüket.
A döntőben 148 csapat mérhette össze tudását.
Idén a szoftverdizájn kategóriában egy magyar csapat, a BitWelders utazhatott Egyiptomba, míg az IT Challenge nevű kategóriában a Csanás nicket használó Sárközi Roland jutott bemutatkozási lehetőséghez.
Sárközi Roland már korábban kiutazott Egyiptomba, barátnőjével nyaralt a verseny előtt :). (személyes tapasztalat:egy hotelben voltunk)
Lehet nem volt egy jó ötlet pont a verseny előtt nyaralni? :) .
BitWelders egy négyfős csapat (Árvai Zoltán, Fogarasy Tamás, Kóródi Balázs, Pétercsák Richárd) egy humanitárius célokat szolgáló projektet készített, melynek a Moholo nevet adták. Egy olyan nagy tudású weboldalt alkottak meg, illetve dolgoztak ki ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat, melynek célja, hogy segítségével megkönnyítsék az afrikai országok felzárkóztatását a nyugati világhoz. Terveik szerint a Moholo mind a nyugati civil szervezeteket, mind pedig a tenni akaró helyieket segíti, olyan központtá válhat, mely a fejlesztési projektek menedzselését jelentős mértékben megkönnyíti.
A Microsoft budapesti székházában készült interjúnkban a fiatal szakemberek részletekről is beszámolnak.
Az Imagine Cup blogja szerint Sárközi Roland továbbjutott, de sajnos nem ért el dobogós helyezést, mig a BitWelders csapat sajnos nem jutott be a döntő második körébe.
Jövőre is megrendezik a versenyt amelyre már most lehet jelentkezni:
Jelentkezzetek minél többen!!!
Sajnos a magyar portálokon nem foglalkoznak a témával.
Attila szerint: Az ImagineCuphoz vezető siker 7 kulcsa:
- Az ötlet legyen világmegváltó.
- Sose használjatok Windows Formsot! Minimum WPF és Silverlight!
- Használjatok minél több CTP-s technológiát.
- Mindenkép legyen a csapatban 1 dizájner!
- Használjatok verziókövető és csoport munkát támogató rendszert
- Legyen egy viszonylag jó előadó.
- Előtte való este ALUDJON mindenki!
BING.blog.hu